Holtpont vagy inkább holt ötlet
2015. december 28. írta: Picurfilmek

Holtpont vagy inkább holt ötlet

Az idei év utolsó premierjei között találhatjuk a Holtpont (Point Break 2015) című filmet. Bizonyára sokan emlékeztek az eredeti 1991-es változatra, Patrick Swayze és Keanu Reeves főszereplésével. Na, hát ez annak lenne a remake-je vagy valami olyasmi.

point3.jpg

A történet szerint van egy extrém sportokat kedvelő banda, akiknek az a szórakozásuk, hogy bankokat rabolnak ki és a pénzt (legalábbis egy részét) szétosztják a "szegények" között. Utah, az ifjú FBI ügynök (Luke Bracey- November man) beépül a csapatba, hogy leleplezze őket. Segítségnek Pappast, a veterán ügynököt adják mellé (Ray Winstone- Gunman), akitől azonban távol áll ez a világ. Tehát egyedül kell boldogulnia és lebuktatnia őket. Ehhez azonban be kell bizonyítania azt is, hogy  adrenalin függő. A kérdés az, hogy a törvény melyik oldala a kifizetődőbb?

point1.jpg

Értem én, hogy ennyire nincs ötlet, de azt nem, hogy miért kell egy nagyon jól sikerült filmhez ilyen borzasztó módon hozzányúlni! Ez még csak nem is kifejezetten remake, hiszen, az alapsztorin kívül, semmi nem egyezik. Igazából nem is nagyon tudtam hová tenni ezt a filmet, mert inkább tűnt egy extrém sportokat ismertető mozinak, mint akciófilmnek. Pláne nem kriminek! A rendező, Ericson Core, aki eddig inkább operatőri munkáiról volt ismert, mint pl. Halálos iramban 1, Daredevil, Visszavágó. Egyetlen (néhány rövidfilmtől eltekintve) rendezése eddig a Legyőzhetetlen volt 2006-ban, ami szintén sportfilm volt. Úgy látszik, hogy ez nagyon bejön neki, csak nekünk nem biztos. Azért tegyük hozzá, hogy az előbb említett film legalább jó volt. Amihez azért a főszereplő Mark Wahlberg és Greg Kinnear is erősen hozzájárult. Sajnos itt még azt sem lehet elmondani. Nem, nem a színészekkel van baj! Hiszen Bodhi-t, a bandavezért, játszó Edgar Ramirez már több filmben is megmutatta, hogy jó is tud lenni. Többek között a Domino-ban, a Bourne- ultimátumban vagy A jogászban. Bracey a Vissza hozzádban és a November manban is jobb volt, mint itt. Winstone-t pedig nem kell bemutatni. A téglában, a Sweeney- a törvény erejében, a London boulevard-ban- és még sorolhatnám- már láthattuk őt zseniálisat játszani. Persze, egyik sem egy Shakespeare mű, de a műfajában nagyon is jó filmek. Szóval nem, nem a színészek a baj. Inkább a sztori...vagy a rendezés. Igazából egyetlen szereplővel sem tudok szimpatizálni. Nem, tényleg nem megy. Bár sokszor inkább hajlok a "rossz"felé, mert meggyőzőbb. A 91-es változatban persze mind a két főszereplő szimpatikusra sikerült :) és tényleg nehéz volt eldönteni, hogy kinek szurkoljunk, de ott legalább volt választási lehetőség! Rendben, hogy modernizáljuk egy kicsit a történetet, de azért nem kell minden átírni úgy, hogy csak nyomokban tartalmazza az eredetit. Ám, ha ezt tesszük, legalább jót csináljunk és ne nevezzük remake-nek! Itt halkan megjegyezném, hogy a mindenki által kikiáltott "újra film" a Halálos iramban első része volt- aminek Core volt az operatőre. Persze ez sem követte szó szerint az eredeti filmet, de legalább alapjaiban az a vonalvezetés.

point2.jpg

Na, azért tudok ám jót is mondani erről az alkotásról. A látvány egyszerűen döbbenetes volt! Hihetetlen operatőri munka van mögötte és zseniális kaszkadőrök. Amikor mutatják "akció"közben a szereplőket, az valami bámulatos. Magával ragad minket az a szenvedély, amivel a sportolók szembesülnek egy-egy mutatvány során. Az az adrenalin, amit ők érezhetnek, az egy pillanatra minket is átjár. A tájak gyönyörűek. Minden a helyén van és (szinte) minden valódi. Szóval igen, ezt én inkább egy extrém sportokat bemutató filmnek adnám el, mert arra tökéletesen megfelel. És igen, Core inkább maradjon az operatőri munkánál, mint a rendezésnél.

A bejegyzés trackback címe:

https://picurfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr548207262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Filmworlds blog · http://filmworlds.blog.hu/ 2015.12.30. 23:52:58

Gratulálunk Picúr a blogodhoz!
Ami a posztot illeti, igazad van. Amúgy a rendezés a fő probléma vele.

Picurfilmek 2015.12.30. 23:54:30

Hűha! :) Köszönöm szépen!
süti beállítások módosítása