DiCaprio és az Oscar
2016. január 22. írta: Picurfilmek

DiCaprio és az Oscar

Úgy tűnik, sokakat izgat a kérdés, hogy Leonardo DiCaprio megkapja-e végre azt a bizonyos Oscar-t. Nos, a személyes véleményem az, hogy igen, idén végre a kezébe veheti. Tévedés ne essék, egészen biztos, hogy nem a legutóbbi- A visszatérő (The revenant)- alakítása miatt. Nem. Egyszerűen azért, mert már régen kijárt volna neki. Azokat, akik a Golden Globe után azt gondolták, hogy"Hú, akkor biztos, hogy az Oscar-t is viszi"ki kell ábrándítanom. Hősünk 2005-ben az Aviátor (The Aviator) és tavaly A Wall Street farkasa (The wolf of Wall street) kapcsán már átesett ezen. Mind a két esetben megkapta a Golden Globe-ot, de az Oscar-t nem. Szóval ez nem lenne jó kiindulási alap. Viszont el kell ismerni, hogy már 1993-ban megérdemelte volna az Ez a fiúk sorsa (This boy's life) vagy 1994-ben a Gilbert Grape (What's eating Gilbert Grape) után. Ám az előbbit még csak nem is jelölték, az utóbbinál pedig Tommy Lee Jones vitte el a szobrocskát.

gilbert2.jpg

Aztán jött az Egy kosaras naplója (The basketball Diaries) és a Teljes napfogyatkozás (Total Eclipse) 95-ben. Szerintem fantasztikus alakítás volt mind a kettő és még csak 21 éves volt! De semmi. Ezek sem értek el a jelölésig sem. Majd 1996-ban a Rómeó és Júlia (Romeo+Juliet) illetve a Marvin szobája (Marvin's room) következett. Ám hiába játszott együtt a legnagyobb színészekkel (Robert De Niro, Gene Hackman, Meryl Streep, Diane Keaton...) és volt mögötte rengeteg jobbnál jobb alakítás a siker mégis 1997-ig váratott magára. Akkor ugyanis eljátszhatta Jack Dawsont a Titanic-ban. Bár őt magát még csak nem is jelölték, a film 11 Oscar-t vihetett haza. Ekkor DiCaprio még mindig csak 23 éves volt.

titanic.jpg

Szerepei miatt valahogy mindenkinek a kisfiús, bájos arcocska maradt meg. A hősszerelmes figura, aki minden filmjében elbűvölő és angyali. Ezt a sztereotípiát nehéz volt leküzdeni, de 2002-ben a New York bandáival (Gangs of New York) megpróbálta. A film 10 Oscar jelölést gyűjtött be, de ő még mindig nem volt köztük. Cserébe viszont a film rendezőjével- Martin Scorsese- komoly barátságot kötöttek. Oly annyira, hogy azóta már négy közös filmjük is volt melyből két Oscar jelölés és egy Golden Globe győzelem született DiCaprio számára. Még ugyanebben az évben egy másik rendező óriással dolgozhatott együtt, Steven Spielberg-gel a Kapj el, ha tudsz-ban (Catch me if you can). Nem kisebb színész mellett játszhatott, mint Tom Hanks. A film maga is nagyon jó volt, de a szereplők- köztük Leonardo is- zseniálisak voltak. 2004-ben ismét Scorsese kamerája elé állt az Aviátor-ban (The Aviator). Bár nekem nem nyerte el a tetszésemet maga a film-5 Oscar-t ugyan elvitt-, de azt el kell ismernem, hogy nagyszerűen játszott ebben is.

aviator.jpg

2006-ban A téglával (The Departed) megtört a bájos, kisfiús image. Érdekes módon ezt is Scorsese-nek köszönhette. Ezzel a szereppel egy új arcát ismerhettük meg. A Véres gyémánt (Blood Diamond) és A hazugságok hálója (Body of lies) pedig csak megerősített minket abban, hogy Leonardo DiCaprio tényleg felnőtt. 11 évvel a Titatic után újra együtt játszottak Kate Winslet-tel Sam Mandes romantikus drámájában A szabadság útjai-ban (Revolutionary road).

0201blood3.jpg

2010-ben Scorsese keze alól került ki DiCaprio egyik legjobb alakítása- szerintem- a Viharsziget (Shutter Island). A személyiség problémákkal küzdő szerepben briliánsat alakított. Ám az Oscar még mindig nem jött el. Christopher Nolan rendezésében került mozikba az Eredet (Inception), ami egy hihetetlenül jó ötlet alapján készült. Bámulatos történettel és remek színészekkel. A 2011-ben bemutatott J. Edgar- Az FBI embere (J. Edgar) nem volt túl sikeres film hiába Clint Eastwood ült a rendezői székben. És bár DiCaprio játéka tényleg lenyűgöző volt- tekintve, hogy egy valóságos személyt kellett megformálnia- mégsem volt annyira magával ragadó az alkotás.

viharsziget.jpg

2012-ben egy nagy álma vált valóra, amikor Quentin Tarantino-val dolgozhatott a Django elszabadul (Django unchained) c. filmben. 2013- ban ismét Buz Luhrmann-nal állt kamera elé. A nagy Gatsby (The great Gatsby) egy hihetetlenül látványos, fantasztikus zenékkel tűzdelt film volt. Még ebben az évben megformálhatta Jordan Belfort-ot A Wall Street farkasában (The wolf of Wall street). Páratlan alakítás volt! És- bár Oscar-ra is jelölték- "csak"a Golden Globe-ot vihette haza. Idén pedig A visszatérő-vel (The revenant) várja az arany szobrocskát.

nagyx.jpg

Szóval 11 Golden Globe jelölésből kettőt nyert el. Az öt Oscar jelölésből pedig még semmit. Az idei év sem lesz könnyű, mert a többi jelölt is remek. Ráadásul nem ez a legjobb szerepe DiCaprio-nak. Ettől függetlenül- szerintem- idén övé lesz az Akadémia szobra. Talán azért, mert a média nagyon rágja a fülüket, a közönség felől is nagy a nyomás és persze tudják, hogy már régen kijárt volna egy aranyember neki. Ám, ha hihetünk a pletykáknak, akkor DiCaprio most vissza akar vonulni egy kicsit. Egyetlen filmet vállalna el, amire már 1997 óta vágyakozik. Ez pedig a Szép álmokat Billy c. Daniel Keyes regény adaptációja. A főszereplő- Billy Millgan- létező személy volt, akinek 24 személyisége volt. A könyvet én is olvastam és egészen fantasztikus volt. Ha tényleg James Cameron lesz a rendező és DiCaprio Billy, akkor nagyon ütős kis filmet kapunk majd. Aztán ki tudja? Lehet, hogy az Akadémia tagjai vannak olyan"tökös"fickók, hogy még így is nem-et mondanak. Inkább hallgatják a negatív kritikákat és kivárják a következő filmjét.....

Az Oscar presztízskérdés. Ennyi. DiCaprio filmjei magukért beszélnek. A bevételi listák elején szokott szerepelni és hatalmas rajongó tábora van. Kollégái elismerően nyilatkoznak színészi játékáról, a rendezők szeretnek vele dolgozni, mi pedig szeretjük a filmjeit :) Már csak az a fránya Akadémiai elismerés hiányzik!

 

Sok sikert!

a-wall-street-farkasa-1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://picurfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr538300388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2016.01.23. 23:22:42

Idén max azé nyerhet, mert a többiek gyenguszok...

CJKrisz 2016.01.24. 11:02:45

Ott valami más van a háttérben, mint lúzerség. Nem egy zseniálisan jó alakítás után sem kapta meg. Lásd A Wall Street farkasa ellen megkapta egy akkora határ szar film, mint a Gravitáció. Lehet, hogy ez a csóri Leo gyerek akkor sem kap(hat) Oscart, ha 150 évig él. Pedig az idő előrehaladtával a taknyos kölyökből egy bitang jó színész lett.

Hülye aki elolvassa! 2016.01.24. 15:28:13

Számomra az Oscar kontraindikáció. Nem láttam sem a Titanicot, sem azt a liftes filmet, a Schindler listáját.

Netuddki. 2016.01.24. 15:28:15

Múltkor valaki (szagértő) azt fejtegette, hogy azért nem kap mert Hollywoodnak túl kicsapongó az életvitele. A retek inarritú rejszolás miatt meg főleg nem fog...

Jelentéktelen Hangya 2016.01.24. 16:16:26

"A nézettség nem függ (és nem is fog soha) attól, hogy a film vagy a színész Oscar- díjas-e."

Ekkora hülyeséget nem is értem, hogy tudsz leírni.

Közismert, hogy hihetetlen lobbi megy mind a jelölésért, mind a győzelemért, hiszen nagyon durván megdobja a film ismertségét és bevételeit, ha ott van a jelölteknél, pláne, ha nyer.

Konkrét példaként nézd meg a Saul fiát, de számtalan példa van rá, hogy szinte teljesen ismeretlen filmekre milliók lesznek kíváncsiak, csak emiatt.

Picurfilmek 2016.01.24. 16:18:12

@Jelentéktelen Hangya: Bocsánat, igazad van. Rosszat írtam. A bevétel nem függ ettől. Ez viszont tény. Pontosan tudjuk, hogy hány olyan film van, amelyik még a jelölésig sem jutott el, viszont hatalmas bevételt produkált.

Jelentéktelen Hangya 2016.01.24. 17:55:59

@Picurfilmek: hogyne függene, pont erről beszélek. Bevétel = nézettség (még ha közvetve is).

A Saul fia készítői sosem tudnának olyan sok emberhez eljutó reklámkampányt készíteni, mint amit az Oscar-jelölés, pláne esetleges győzelem jelent. Tudod, hányan nézik az Oscar-gálát világszerte?

Ha nyer - reméljük, én még nem láttam -, a szakmai díjon túl páran új luxusautó/-kégli után is nézhetnek majd, annyi új nézőt hozna.

Picurfilmek 2016.01.24. 18:03:05

@Jelentéktelen Hangya: Szerintem szakadjunk el a Saul fiától. Igen, pontosan tudom, hogy a jelölés pillanatától számítva hirtelen mindenki érdeklődni kezd. Sőt. Szépen meg is dobja a bevételt. Ettől függetlenül- ha már példákat hozunk- a Jurassic World, a Transformers, a Halálos iramban 7 (és még sorolhatnám) a bevételi listák elején szerepel. A Star Wars 7 pedig csúcsot döntött...és egyiket sem jelölték a legjobb filmre.

laci_52 2016.01.24. 18:04:43

Miért kell ezen fennakadni, hogy DiCaprio még nem kapott Oscart? Nem akkora színész, mint amekkora sztárt csináltak belőle! Nála nagyobbak sem kaptak Oscart, pl. Donald Sutherland sem.

padlogaz 2016.01.24. 20:35:21

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Konkretan asszem azt mondtak (egyebkent talan pont vajna), hogy tul jo megjelenesu, es tul sok modellt dug folyamatosan, ezert az akademia bizonyos korosztalyu tagjai irigysegbol sosem szavaznak ra...
süti beállítások módosítása