2015- a személyes kedvenceim
2015. december 31. írta: Picurfilmek

2015- a személyes kedvenceim

Már csak egyetlen nap maradt a 2015-ös évből, döbbenetesen gyorsan elszaladt az idő. Idén sem volt hiány a jó filmekből. Láthattunk teljesen új alkotásokat, voltak remake-ek, folytatások. Sírva nevetős vígjátékok, elgondolkodtató filmek vagy éppen szívet tépően megható drámák és persze az izgalmas vagy halálosan unalmas akciófilmek. :) Bemutatkozott néhány ifjú színész és színésznő. Voltak nagyon várt filmek, amik alulmúlták a várakozásokat és voltak olyanok, amik viszont várakozáson felül teljesítettek. És sajnos idén is elbúcsúztunk néhány tehetséges színésztől...

Közel 200 film volt az idei végeredmény. Ha most fel kéne állítanom egy listát a Top 10-ről, bevallom nőiesen, hogy egyáltalán nem menne. Voltak olyanok, amikben nagyot csalódtam és találtam olyat is, ami- bár egyáltalán nem néztem ki sokat belőle- megdöbbentően szórakoztató volt. Ettől függetlenül megpróbáltam kiemelni Nektek két olyan alkotást, ami nagyon megfogott.

Az egyik ilyen a Mentőexpedíció (The Martian) Erről már olvashattátok a kritikámat, szóval nem ismétlem meg önmagam. :)

the-martian.jpg

A másik a Sicario- A bérgyilkos (Sicario). Igazából nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miért is tetszett, sőt. Azt sem tudnám mondani róla, hogy "hű, egy baromi jó akció-krimi". Nem, egyszerűen csak tetszett. Úgy belülről fakadóan. A tartalma röviden: Kate Macer (Emily Blunt) emberrablás és túszejtési specialista az FBI-nál. Egyik akciójuk során nem kevés befalazott hullára bukkannak, ráadásul két társukat is elveszítik. Ezután a művelet után a CIA különleges ügynöke Matt Graver (Josh Brolin) keresi fel Kate feljebbvalóit és arra kéri, hogy legyen a csapatuk tagja. Macer rábólint és kezdetét veszi egy olyan harc, amelyben senki nem tudja eldönteni, hogy ki a rossz és ki a jó.

s1.jpg

Denis Villeneuve a Fogságban és az Ellenség után ismét zseniálisat rendezett. A forgatókönyvet Taylor Sheridan írta, akit eddig színészként láthattunk- többek között a Kemény motorosok sorozatban. Bár semmi újat nem tudunk meg a drogkartellek, a CIA vagy az FBI világáról, mégis olyan megdöbbentő őszinteséggel tárja fel ezeket a"titkokat", ahogyan kevés film teszi. Szóval nem igazán a forgatókönyvnek köszönhető a siker, mint inkább a rendezőnek és a színészeknek. Nincs benne semmi abból a tipikus amerikai moziból, amit eddig megszokhattunk. Persze, tudom, hogy készült már a kartellekről nem egy, nem két film, mégis ez valahogy nagyon össze volt rakva. Kate figurája annyira oda nem illő, hogy néhol csak pislogunk, hogy egyáltalán mit keres ott. Az ellentéte egy olyan világnak, ahol az erőszak ennyire elfogadott és mindennapi, ahol csak a mocsok és az alja van mindennek. A maga visszafogott naivságával és hitével, az emberségességével elszántan küzd, hogy megértse azt a világot, ami oly távol áll tőle. Új társai nem sokat segítenek neki, ráadásul a rejtélyes Alejandró (Benicio Del Toro) hol az életét menti, hol pedig fenyegeti. Borzasztóan tetszett, hogy a nézőket pontosan annyi információval látják el, amennyivel a főszereplő ügynöknőt. Tehát soha nem tudunk többet, mint amennyit ő. Ettől szinte folyamatosan azt érezhetjük, hogy együtt lélegzünk Macerrel. Ami azt eredményezi, hogy a megvilágosodása pillanatában fogjuk fel mi is azt, hogy tulajdonképpen minek is vitték magukkal. Azért ez a felismerés engem rendesen ledöbbentett. Tetszett, hogy a "kemény"férfiak mellett Blunt egy teljesen hétköznapi nő volt. Semmi extra izom, semmi különleges képesség. Azért ne felejtsük el a zenét sem! Jóhann Jóhannsson (A mindenség elmélete, Foxcatcher) olyan hangulatot teremt, hogy a bőrünk alatt érezzük a bizsergést. Az első pillanattól az utolsóig tökéletesen megkomponált zene.

Szóval nekem idén ez a két film a személyes kedvencem :)

s2.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://picurfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr68213862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása